A prevenciót szem előtt tartva igen sok civilizációs betegség megelőzhető. Az edzések során több szervrendszer működésére hatunk egyidejűleg, és több ízületre vagyunk befolyással.
A helytelen vagy túlzott terhelés, sérülés, vagy egyéb betegség gyakran vezet az izomegyensúly megbomlásához (diszbalansz). Ez azt jelenti, hogy az ízületet mozgató izmok vagy izomcsoportok nincsenek az élettani, anatómiai egyensúly állapotában. Az izmok hajlamosak a megrövidülésre, elgyengülésre – mindkét esetben csökken a tónusuk, és funkciójuk jelentősen romlik.
Gyakran ez a diszbalansz az oka a rossz testtartásnak, a koordinálatlan mozgásnak, a fájdalom vagy sérülés kialakulásának. Ördögi kör alakulhat ki, amelyet az egyensúly visszaállításával kell helyrehozni: a megrövidült izmokat először nyújtani, majd erősíteni kell, az elgyengült izmok pedig erősítésre szorulnak.
A prevenció szó megelőzést jelent.
Elsődleges prevenció: egészséges embereknél a megelőzés már jóval a problémák megjelenése előtt elkezdődik. A cél, hogy az erre utaló jeleket felismerjük és elhárítsuk. Prevencióra a testnek és a léleknek egyaránt szüksége van: ma már tudjuk, hogy nagyon sok testi panasz hátterében lelki eredetű problémák állnak. Különösen igaz ez a gerincproblémákra – a pszichés eredetű gondok fájdalmas izomfeszüléseket okozhatnak a gerincet körülvevő és mozgató izmokban, amelyek később ízületi elváltozásokat generálnak. Ezek megelőzéséért napi szinten sokat tehetünk: csökkenthetjük a stresszt, hatékony edzésmódszert választhatunk, sétálhatunk a friss levegőn, és az egészséges táplálkozással mindezek hatását felerősíthetjük.
Másodlagos prevenció: feladata a betegségek korai felismerése. Ez azért fontos, mert ilyenkor még jók a gyógyulás kilátásai, és a megfelelő kezelés korai megkezdésével a problémák jól karbantarthatók, mielőtt krónikussá válnának. „Érzem, hogy fáj, de még nem foglalkozom vele…” – meg kell tanulnunk, hogyan bánjunk „gazdaságosan” és kíméletesen a gerincünkkel, hogy komolyabb és fájdalmasabb betegségek ne alakulhassanak ki. Így elkerülhetünk egy hosszabb munkából való kiesést, egy esetleges műtétet – a kínzó fájdalmakról nem is beszélve.
Harmadlagos prevenció: a betegségek továbbterjedésének, súlyosbodásának megakadályozása – ez már gyógytornász feladata.
Reggeli és délutáni órákban. Mindenki el tudja végezni a gyakorlatokat, hiszen az erőnlétének megfelelően módosítjuk azokat.
Ezen az órán felmérem az erőnlétet, a mozgástartományt és a koordinációt, és megbeszéljük a továbbiakat – az első órára a vendégem vagy.
Amennyiben szeretnéd kipróbálni a gerinctornát, foglalj időpontot az órára!
Időpontot foglalokVárlak szeretettel: Marcsi